Főoldal

Üdvözöllek honlapomon, Miklós Rita vagyok.

 

14 éves koromban kezdtem el ismerkedni a fémekkel, és azok megmunkálásával a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola ötvös szakán. Később a Práter utcai Budapesti Szolgáltató-és Kézművesipari Szakképző Iskolában aranyművesként végeztem, majd tanulmányaimat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen folytattam fémműves formatervezőként. Azóta foglalkozom hivatásszerűen a hagyományos aranyművesség mellett a különféle ékszerek, kisebb használati tárgyak tervezésével és készítésével, főleg Budapesten, illetve Megyeren.

Tárgyaim készítésénél nem csak nemesfémeket használok, hiszen dolgoztam már acéllal és titánnal, valamint szívesen alkalmazok fát, bőrt, textilt, üveget, ékszerbetont és különféle műanyagokat is munkáim során. Nyitott vagyok az új technológiai megoldásokra, és a nem szokványos formai kialakításokra, amit a megrendelő egyedi igényei szerint alakítok.

A 2020-ban a gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar végzős hallgatók gyűrűit (87 db) én készítettem titánból, kobalt-krómból (3D nyomtatással), illetve ezüstből és aranyból.

2008-ban a diplomamunkám kapcsán kezdtem el érdeklődni a fényvisszaverő anyagok után. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal készítek a ruhára vagy annak kiegészítőire egy mozdulattal rögzíthető mikroprizmás kitűzőket. (lásd: Prizmi)

Ha van valamilyen egyedi elképzelésed vagy egy különlegesebb, nem hétköznapi ékszert, ajándéktárgyat szeretnél, akkor fordulj hozzám bizalommal!

Az oldalamon közvetlenül nem tudsz vásárolni, viszont pár munkámat meg tudod rendelni a Meska oldalán, ahol MiRitka néven található a boltom. Ugyanitt az eladott termékeim értékeléseit is láthatod, ha a munkáim visszajelzéseire vagy kíváncsi. Ha pedig már rendeltél tőlem ékszert, akkor megköszönném, ha a Google Térképen leírnád a véleményedet a munkámról.

GYIK (Gyakran imételt kérdések):

Mi a törtarany?

Az ami már ékszerként nem értékesíthető, csak anyagként, mert kopott, vagy nem fémjelzett, vagy éppen divatjamúlt. Árát az arany világpiaci árához viszonyítják. Van vételi és eladási árfolyama, ami többé-kevésbé változik.

Beszámolsz törtaranyat?

Beszámolok? Megtévesztő elnevezés... Ha hozol aranyat, akkor a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóságánál (NEHITI) becserélik szabvány tisztaságú anyagra egy bizonyos veszteséggel számolva. Ennek a díját természetesen beleszámolom a végső árba, viszont neked ennyivel kevesebb anyagot kell kifizetned a végén. Ha pedig több anyagot adtál, mint amiből a gyűrű, medál, karkötő kijött, akkor a munkadíjat is fizetheted akár a hozott arannyal.

Mi a fémjel?

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatósága kormányrendelet alapján a fémjelzési kötelezettség alá tartozó nemesfém tárgyakat anyaguk és egyéb törvényes kellékeik megállapítása végett megvizsgálja, és ha a vizsgálat szerint a nemesfém tárgy a jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelel, azt annak finomsági fokát igazoló fémjellel ellátja (fémjelzés). A fémjelzési kötelezettség alá az aranyból, ezüstből, platinából, palládiumból továbbá az e fémek más fémekkel való ötvözeteiből készült ékszerek, dísztárgyak, használati tárgyak és nemesfém tárgyak tartoznak (www.mkeh.gov.hu).

Csináltassak vagy vegyek készen?

Ha készen veszel valamit, akkor az rögtön ott lesz a kezedben, és olyan, amilyet látsz. Ha csináltatsz, akkor már a saját elképzeléseidet is bele tudod illeszteni a megrendelt ékszerbe, így az teljesen egyedi lesz.

Csinálsz ékszereket nemesfémen kívül másból is?

IGEN. Acélból, titánból, kaucsukból, bőrből is csináltam már gyűrűt, karkötőt, ékszereket így nem okoz gondot, ha nem nemesfémmel kell dolgoznom.

Hogyan készül egy egyedi ékszer?

Megrendelőim sokszor már egy képpel, vagy ritkábban határozott elképzeléssel fordulnak hozzám. Ezek és a megrendelő személyiségének figyelembe vételével készülnek az első vázlatok, amelyek a folyamatos kapcsolattartás alatt fejlődnek igazi egyedi ékszerré.

Mekkora gyűrű kell nekem?

A gyűrűnek enyhén tapadnia kell a bőrhöz, levételkor pedig kicsit ellen kell állnia. Szélesebb gyűrű választása esetén nagyobb méretű kell hogy legyen. Ha túl kényelmes a gyűrű az első felvételekor, akkor az nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy túl nagy, márpedig így könnyebben leeshet. Magyarországon az európai méretezést használjuk, ami a gyűrű, karikagyűrű belső kerületét jelenti milliméterben. A karikagyűrű méretvételénél fontos szempont a gyűrű szélessége, hiszen a keskeny gyűrűből elég 1-2 számmal kisebb méret a szélesebb karikagyűrűhöz képest. A kővel, kövekkel díszített gyűrűnél figyelembe kell venni azt, hogy a foglalat miatt a gyűrű méretének változtatása a későbbiek során igen behatárolt.

Lehet abból az anyagból a gyűrűm, amit én hozok?

Röviden: nem. Hosszabban: ha egy ötvözött anyagot olvaszt az ember, akkor az aranyon (ezüstön) kívül a forraszanyagokat is egybeolvasztja az arannyal (ezüsttel), ami nem csak az alakíthatóságot befolyásolja, hanem még az anyag tisztasága sem lesz megfelelő, így pedig nem lehet fémjeleztetni. Ma nulla ezrelék tűrés engedélyezett a felhasznált anyagoknál, így ha csak egy kicsit is meghatározott érték alatt van az olvadék, akkor a 14 karátos ékszer helyett, csak 9 karátosra lehet fémjeleztetni, így pedig utána már nem is fog annyit érni.

Hogyan számolom ki mennyi arany szükséges a pár karikagyűrűhöz?

Ha nagyon akarsz, akkor találsz pár számítást a neten, de talán egyszerűbb, ha ezt majd én megtippelem helyetted, hiszen ez függ a formától, a felhasznált anyagtól, vagy akár a befoglalt kövektől is. Szóval a tapasztalataim alapján mondok egy körülbelüli értéket, ami nem lesz messze a végső súlytól.

Mi a garancia az elkészült ékszerre?

Az ékszerbe beütött fémjel alapján azonosítható az anyag - arany, ezüst - finomsága és a készítő személye. A befoglalt drágakövekről hivatalos igazolást adok.

Minden tárgyamat az időállóság jegyében készítem, az elkészült ékszerekre hosszútávú garanciát vállalok.

Mit jelent az általad említett garancia?

Az általam készített ékszereket 5 éven keresztül évente ingyenesen újjá varázsolom tisztítással, polírozással, továbbá a befoglalt köveket 1 évig pótlom, ha az nem a gyűrű deformálódása, rongálása miatt esett ki.

Hogyan adod át az ékszereket?

Természetesen díszdobozban, amit ajándékba adok az ékszerekhez.

Gyémántot, vagy cirkóniát válasszak?

Ez természetesen a te döntésed kell, hogy legyen. A gyémánt akkor is csillogni fog, amikor a cirkónia már elvesztette a fényét. A gyémánt nem fog elkopni a napi használattól, míg a cirkónia -ami egy jó minőségű üveg- igen. A cirkónia olcsó, a gyémánt pedig drága. Természetesen ha kétségeid vannak, akkor megtippelem neked a befoglalandó kő árát, legyen az bármilyen is.

Sárga aranyam van, de fehéret szeretnék.

Mivel úgyis be kell cserélnem a törtaranyat a NEHITI-nél, így mindegy, hogy milyen színe van az általad hozott aranynak. Szóval jöhet! 🙂

Keress bizalommal

  • - egyedi ékszerekkel,
  • - karikagyűrűkkel,
  • - eljegyzési gyűrűkkel,
  • - medálokkal,
  • - karkötőkkel,
  • - nyakláncokkal,
  • - vadászékszerekkel,
  • - fülbevalókkal
  • - ékszerek javításával, átalakításával kapcsolatban!